Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról az Európai Unió lehetséges legjobb, "Aaa" hosszú távú osztályzatának kilátását kedden a Moody's Investors Service, a legnagyobb EU-gazdaságok besorolásaira érvényes, ugyancsak negatív kilátásokra hivatkozva.

A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja az európai és amerikai zárások után, kedd hajnalban Londonban jelentette be az EU egészére vonatkozó kilátásrontást. A Moody's a lépéshez fűzött elemzésében kiemelte, hogy az Európai Unió hosszú távú osztályzatára adott negatív kilátás az EU költségvetéséhez jelentős mértékben hozzájáruló nagy, "Aaa" besorolású tagállamok - Németország, Franciaország, Nagy-Britannia és Hollandia - szintén negatív osztályzati kilátásait tükrözi. A hitelminősítő adatai szerint ez a négy ország együtt az EU költségvetési bevételeinek 45 százalékát adja.

Bár Európában kevesebb fájdalmat szenvedett el a társadalom a gazdasági krízis miatt, mint az Egyesült Államokban, ám a gazdaság válsága mégis mélyebb, mégpedig az euró miatt – írja Paul Krugman, Nobel-díjas közgazdász a New York Times Magazine-ban.

Krugman szerint a legújabb válság egyértelművé tette, hogy a valutaunió létrehozása idején hatalmas hibát követtek el azzal, hogy nem kötelezték a résztvevő országokat a gazdaságpolitikáik összehangolására, írja a Napi Gazdaság.

Az Európai Központi Bank (EKB) rekord alacsony szinten, 1 százalékon hagyta irányadó kamatát csütörtöki ülésén; a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.

Az EKB elnökének a döntést követő kommentárja után több mint 1 százalékkal erősödött az euró a szerda késő esti dollárárfolyamhoz képest.

A gazdasági válság mélyen érintette a tengerparttal rendelkező, idegenforgalomból élő országok ingatlanpiacát is. A spanyol piacon akár a válság előtti árak 50 százalékért is lehet vásárolni, a horvát tulajdonosok inkább kivárnak.

Spanyolország egyik legfelkapottabb üdülőterületén, a Costa Del Solon napjainkra nagyjából letisztult a helyzet. Az építőcégek jelentős része tönkrement, csak a tőkeerősek maradtak a piacon, de egyelőre egyáltalán nem indítanak új projekteket, hiszen még mindig számos ingatlan vár vevőre. Ezek között sok a befejezetlen fejlesztés, és az eladatlanok között sok a kész, közvetlen tengerparti, illetve a tengertől két-három kilométerre, a hegyekben lévő is – mondta [1] a Napi Gazdaságnak Vasenszkyné Ragó Lujza, a Sentosa Kft. ügyvezetője.

December 23.

Lengyelország 975 millió dollár értékű hitelt kap a Világbanktól. A Világbank közlése szerint: „Miközben a külső feltételek megnehezedtek és egyértelművé vált, hogy Lengyelország nem érzéketlen minderre, a Világbank megbízik a kormányzat gazdaságpolitikájában.” Emellett a lengyel jegybank az elemzők által várt 50 bázispont helyett, 75 bázisponttal 5 százalékra csökkentette irányadó rátáját.

Az Amerikai Egyesült Államok gazdaságának teljesítménye 0,5 százalékkal zsugorodott. Évesítve szintén, a 2008. harmadik negyedévében, áll a ma közétett értékelésben. Szintén az USA-ban novemberben 8,6 százalékkal csökkent a használt lakások eladása, mint egy hónappal korábban, de az új lakásokra is tovább csökkent a kereslet: az évesített tényadat 407 ezer egység lett, míg a korábbi októberi adatot 433 ezerről 419 ezerre módosította a Kereskedelmi Minisztérium.

2008. októberben a magyar külkereskedelmi forgalom: exportban 7, importban 6 százalékkal csökkent, mint egy évvel korábban, miközben 2008. január–októberben a kivitel 6, a behozatalé 7 százalékkaka haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét.

A BUX 2,4%-ot esett: a MOL 4,6, az OTP 2,4, a Richter 3,6, az Egis 2,2 százalékot menetelt lefelé. A Magyar Telekom 0,2%-ot emelkedett. A régiós tőzsdéken: a lengyel WIG 20 0,2, a cseh PX 3,2, az orosz RTS 3,8, az osztrák ATX 1,2 százalékot emelkedett.

December 23–27.

A karácsony következtében a piacokon nem tapasztalható nagy forgalom, szintén az ünnepek miatt nem érkeznek gazdasági kimutatások a legtöbb helyről.

December 29.

A francia gazdaság egyelőre nem süllyedt recesszióba: a harmadik negyedévben 0,1 százalékos növekedett az ország GDP-je a második negyedévhez képest – a francia statisztikai hivatal által ma nyilvánosságra hozott végleges adatok szerint.

A BUX 1,93 százalékos csökkenéssel zárt: a MOL árfolyama 4,61 százalékkal, az OTP részvények ára 1,75 százalékkal, a Magyar Telekom 2 százalékkal, az Egis 0,3 százalékkal esett a kereskedés alatt. A Richter 0,9%-ot emelkedett.

December 15.

A svéd Electrolux közleménye szerint több mint 3 ezer embert bocsát el, akiknek az elküldését már az idén megkezdik. A leépítés negatívan érintheti a közel 5 ezer embert foglalkoztató magyarországi leányvállalatát is.

A harmadik negyedévben 6,8 százalékra mérséklődött a bolgár GDP növekedés a második negyedéves 7,1 százalékról, de még ez az érték is meghaladja a statisztikai hivatal által előzetesen becsült 5,6 százalékos növekedési ütemet.

A Pápai Hús Zrt. állami garancia mellett 5,5 milliárd forint hitelt is kap 15 éves futamidőre – jelentette be Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára.

Új történelmi mélypontjára gyengült az angol font az euróval szemben, több mint 90 pennyt kellett adni egy euróért. A deviza leértékelődése mögött a brit recesszió további súlyosbodása áll, továbbá, hogy az új adatok szerint tovább csökkentek a lakásárak decemberben.

A BUX 1,6%-os eséssel zárta a kereskedést: az OTP 1,4, a MOL 0,2, a Richter 4, a Magyar Telekom 0,5, az Egis pedig 0,2 százalékot menetelt lefelé. A régiós piacokon: a lengyel WIG 20 2,3, a cseh PX 1,6, az orosz RTS 5,7 százalékot esett.

December 16.

Mind az ukrán, mind az orosz gazdaságról hírek érkeztek. Azonos év azonos hónapjához viszonyítva az ukrán GDP novemberben 14,4%-kal esett vissza, az ukrán gazdasági minisztérium 3,5-4 százalékos növekedéssel számol éves szinten 2008-ban. Szintén azonos év azonos hónapjához viszonyítva az orosz ipari termelés 8,7%-kal csökkent. 2008 első 11 hónapjában az orosz ipari termelés mindössze 3,7 százalékkal növekedett, míg 2007 azonos időszakában a növekedés még 6,3 százalék volt.

2,1 milliárd dolláros nettó veszteségről számolt be a Goldman Sachs a negyedik negyedévre vonatkozólag, erre nem volt példa, mióta jelentéseket ad ki, azaz 1999 óta. Az elemzők sem számítottak erre: a kamatkiadásokkal csökkentett bevételt 662 millió dollárra becsülték, míg az mínusz 1,58 milliárd dollárra rúgott a negyedévben.

Az Eurostat közlése szerint 2008 harmadik negyedévben, 1995 óta folytatott gyűjtése során először, csökkent a foglalkoztatottak száma az euróövezetben. A foglalkoztatottság 0,1 százalékkal, 80 ezer fővel esett vissza, 146,1 millióra.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mai bejelentése szerint törvényben rögzítenék a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) jogkörének kibővítését.

A BUX 0,4%-os csökkenéssel zárta a napot: az OTP 0,9, a Richter 2,4 százalékot emelkedett, míg a MOL 3,6, az Egis 2,2, a Magyar Telekom 0,4 százalékos értékcsökkenést szenvedett el.

December 19.

Az USA államfője hivatalosan is bejelentette, hogy a 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomagból, az autószektorba is pumpálnak pénzt, a kiszivárgott híreknek megfelelően összesen 17,4 milliárd dollárt. Ebből 13,4 milliárd dollár hamarosan elérhető lesz a Chrysler és a General Motors számára. A Ford nyilatkozata szerint, a jelenlegi körülmények között mentőcsomag nélkül is tudja folytatni működését.


December 20.

Wiki letter w.svg Erről a napról még nincsenek adataink. Segítse te is a megírásában!

December 21.

Az USA után (lásd: december 19.), a kanadai kormány és Ontario 3,29 milliárd dollárnyi hitelt kíván nyújtani a detroiti hármak (Chrysler, General Motors, Ford) kanadai leányvállalatainak. Ontario tartomány 1,3, a kanadai kormány pedig 2,7 milliárd kanadai dollárnyi hitelt nyújt a detroiti autógyártók kanadai leányvállalatainak.

December 22.

Az előzetes várakozásoknál sokkal nagyobb, 7,5 milliárd euró (10,5 milliárd dollár) értékű pénzügyi segítséget kap Lettország az IMF-től és az EU-tól. A csomaghoz az IMF egy 27 hónapos készenléti hitel keretében 2,4 milliárd dollárt is biztosít. A lett parlament még december 12-én elfogadta azt a megszorító csomagot, amely többek között 15%-os közalkalmazotti bércsökkentést tartalmazott és a csomag megszerzéséhez volt szükséges. A 7,5 milliárd euró több helyről gyűlik össze:

* 3,1 milliárd eurós hitelt kap az Európai Uniótól
* 1,7 milliárd eurót kap a Nemzetközi Valutaalaptól
* 400 millió eurót kap a Világbanktól
* A maradék összeget pedig a skandináv országok adják (Dánia, Norvégia, Svédország)

A Magyar Nemzeti Bank 50 bázisponttal 10,5-ről, 10 százalékra mérsékelte irányadó kamatlábát, a Monetáris Tanács mai ülésén. Ezzel már az október 22-ei 300 bázispontos emelés felét visszavették.

„A Monetáris Tanács továbbra is úgy látja, hogy az infláció – az elmúlt időszakban megfigyelt tendenciáknak megfelelően – tovább mérséklődhet, és a monetáris politika számára releváns horizonton jóval a 3 százalékos cél alá kerülhet. Emellett a globális dekonjunktúra rontja a hazai növekedési kilátásokat, a gazdaság jövőre várható visszaesését 2010-ben csak lassú élénkülés követheti.
 

A monetáris politikának az inflációs és reálgazdasági szempontok mellett továbbra is figyelmet kell fordítania a pénzügyi közvetítő rendszer stabilitásának megőrzésére és a tőkeáramlások folytonosságának biztosítására. Az ország megítélésének októberben megfigyelt radikális romlása után a külső finanszírozást övező kockázatok fokozatosan mérséklődtek. A bizonytalanság azonban ezzel együtt is számottevő, a monetáris politika továbbra is szűk mozgástérrel rendelkezik.

A nemzetközi környezetben végbement kedvezőtlen folyamatok tartósan is megváltoztathatják a magyar gazdaság külső forrásbevonási feltételeit. A globális kockázatvállalási hajlandóság hosszabb távon is a válság előtti szint alatt maradhat, ami a hazai gazdasági szereplők alkalmazkodását, a kiadások és jövedelmek közötti különbség tartós csökkentését teszi szükségessé.

A Monetáris Tanács a várható gazdasági lassulással és erőteljes dezinflációval összhangban a monetáris kondíciók lazításának folytatása mellett döntött. Amennyiben a tőkeáramlások folytonossága és a pénzügyi közvetítő rendszer stabilitása lehetővé teszi az alapkamat a következő hónapokban tovább csökkenhet.”



– Közlemény a Monetáris Tanács 2008. december 22-i üléséről
Magyar Nemzeti Bank
Monetáris Tanács

A BUX 1%-os emelkedéssel zárt: az OTP és a MOL 0,4, a Magyar Telekom 0,9, az Egis 3 százalékos eséssel zárt. A Richter 5,5%-ot emelkedett. A lengyel WIG 20 1,9%-ot csökkent, az orosz RTS 3,6%-kal került feljebb, a cseh PX 0,2, az osztrák ATX pedig 3%-kal emelkedett.

December 10.

A most kijött adatok szerint Kína exportja 2,2%-kal esett vissza novemberben (évesített szinten). Ami óriási meglepetés, mivel az elemzők 15%-os emelkedést vártak. Az export ilyen mértékű csökkenésére 1999 óta nem volt példa. Kína importja is 17,9%-kal zuhant (az elemzők itt is nagyot tévedtek: 12%-os emelkedést vártak), erre az ország történetében még nem volt példa.

A mai kormánydöntés értelmében a magyar kormány 100-150 milliárd forintot pumpál a gazdaságba, azáltal, hogy az állami/uniós támogatások összegének 40 százalékát előlegként a szerződéskötés után 15 nappal megkapják a támogatottak. A pénzből elsősorban cégek, másodsorban önkormányzatok és civil szervezetek kapnak majd.

A BUX 0,3%-os pluszban zárt: az OTP 2,4%-ot, a Magyar Telekom 0,9%-ot emelkedett. A MOL 0,4, a Richter 1,4 százalékot ment lefelé. A régiós tőzsdéken: a cseh PX 2,5, az osztrák ATX 1,3, az orosz RTS 2,2 százalékos értéknövekedéssel zárt; míg a WIG 20 kevesebb, mint 1 százalékkal, de esett.

December 11.

A Nemzetközi Energiaügynökség már csak mindössze 85,8 millió hordóra becsüli az egész világ idei átlagos napi kőolajfogyasztását, napi 350 ezer hordóval kevesebbre, mint novemberben becsülte, és 0,2 százalékkal kevesebbre a tavalyi fogyasztásnál. Az IEA csütörtökön megjelent, decemberi olajpiaci felmérése szerint a világ kőolajfogyasztása csökken, erre 25 éve nem volt példa.

A most kijött adatok szerint az USAban 3,8 százalékkal kevesebbet költöttek az emberek, mint októberben, erre 5 éve nem volt példa. Októberben is 1,5 százalékkal esett vissza a forgalom. A visszaesés nem csak kevesebb vásárlást jelent, hanem azt is, hogy az árak csökkennek, illetve a vevők az olcsóbb árukat vesznek. Továbbá az olaj árának esése is komoly szerepet játszott az érték kialakulásában.

Az amerikai képviselőháza 231-170 arányban elfogadta a három nagy autógyár (General Motors, Ford, Chrysler) megmentésére vonatkozó javaslatot, de a kért 34 milliárd dollárnyi segítséget helyett csak 14 milliárd dollárt adnak. A Ford csak hitelkeretet kért, de a General Motorsnak és Chryslernek azonnali segítségre van szüksége. Bár a javaslat még a Szenátus elfogadására vár, ahol a republikánus többség következtében kétséges az átmenetele.

Az orosz gazdasági miniszterhelyettes nyilatkozata szerint az idei évi átlagos orosz GDP-növekedési ütem még a legutóbbi hivatalos, 6,8%-os előrejelzésnél is alacsonyabb lesz. A Goldman Sachs 2009-ben 0,5%-os éves átlagos bővülést vetít előre Oroszországnak az idei 6,2% után. A Consensus Economics novemberi előrejelzése 4,0% volt 2009-re. A Danske Bank is csak 2,5%-os bővüléssel számol egy friss térségi elemzésében.

December 12.

A Szenátus a várakozásokkal ellentétben nem szavazta meg az amerikai autógyárakat megsegíteni kívánó csomagot. Az érintett autógyártók összeomlottak a hírre, a General Motors 36, a Ford pedig 15%-ot esett a nyitás előtti kereskedésben. De az ázsiai autógyárak is megsínylették az elutasítást: a Honda 12,5, a Toyota 10,1%-ot zuhant, míg a Hyundai 6,7, a Kia 6,4%-kal értékelődött le. A dollár pedig 13 éves mélypontra esett a japán jennel szemben.

Valószínűleg az orosz gazdasági prognózisok és az autó-mentőcsomag elutasítása következtében szinte az egész világon estek a tőzsdék, így a BUX is 5,5%-os mínuszban zárt. A nap vesztese egyértelműen az OTP volt, a bankpapírok 10 és fél százalékkal értékelődtek le. A MOL 6, a Magyar Telekom 3,5, a Richter 2,7 százalékot esett. A régiós tőzsdéken: a lengyel WIG 20 3,6, a cseh PX 2,9, az orosz RTS pedig 2,7%-ot esett.

December 13.

A Fidesz a hétfői parlamenti szavazáson támogatni fogja az úgynevezett bankmentő csomagot (lásd: november 6.) – mondta Varga Mihály a Fidesz évadzáró választmányi ülésén.