Rekord alacsony az euróövezeti alapkamat

Az Európai Központi Bank (EKB) rekord alacsony szinten, 1 százalékon hagyta irányadó kamatát csütörtöki ülésén; a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.

Az EKB elnökének a döntést követő kommentárja után több mint 1 százalékkal erősödött az euró a szerda késő esti dollárárfolyamhoz képest.

Az EKB irányadó kamata 2000-től 2008 októberéig 4,25 százalék volt, azóta pedig a világméretű gazdasági válság elmélyülésével párhuzamosan folyamatosan csökkent, egészen 2009 májusáig. Az EKB legutóbb akkor csökkentette a kamatot, 25 bázisponttal 1,00 százalékra.

A bejelentés hátterét ismertető tájékoztatón Jean-Claude Trichet EKB-elnök megfelelőnek minősítette az EKB-kamatot, ugyanakkor utalt az inflációs nyomás erősödésére, amit elsősorban az energia és az élelmiszerek drágulása idézett elő. Mindamellett ez a fejlemény még nem befolyásolja azt a megítélést, hogy az euróövezeti árak továbbra is összhangban vannak az árstabilitás követelményével. Ezzel együtt a fejleményeket nagyon alaposan figyelni kell, Trichet azt mondta, hogy kollégái "állandó készültségben vannak" az árstabilitást veszélyeztető kockázatokat illetően. Trichet szavaiból arra lehet következtetni, hogy a bank kész emelni az irányadó kamatot az árstabilitás megőrzése érdekében.

Az euróövezeti infláció 2,2 százalék volt decemberben tizenkét havi szinten, s ezzel két év óta először került az EKB 2 százalékos célszáma fölé. Az idén a fogyasztói árak további emelkedésére számít az EKB, mindamellett az európai bank úgy véli, hogy az inflációs nyomás rövid életű lesz.

Az EKB igazgató tanácsának megítélése szerint az euróövezet gazdasági kilátásai változatlanul jók, bár a bizonytalanság továbbra is magas. A rendelkezésre álló adatok szerint az év utolsó hónapjaiban is nőtt a gazdasági aktivitás az euróövezetben, miután a harmadik negyedéven 0,3 százalékkal bővült a GDP az előző három hónaphoz képest.

A tájékoztatón Trichet az EKB kötvényvásárlásairól csak annyit mondott, hogy azok változatlanul napirenden vannak, likviditásnövelő tervekről azonban nem tett említést.